Aki megváltoztatta az életem négy lábon

Néha megfordul a fejemben, hogy miért szeretem ennyire, miközben egy disznó, mert mindig sárosan, foltosan fogad reggelente. Persze, ha nem figyelek oda és tudja, hogy ma már nincs több dolga, akkor lefekszik és a pumpát bennem magasra állítja, hiszen majdnem vagy egy félórát takarítottam előtte. De mentségére legyen szólva ezen a téren jól nevelt, hiszen az esetek 80%-ban nem teszi ezt. Imádja a hasát, mindig enne. Futószárazni füvön őt képtelenség, bár legalább motiválja valami a helyes tartása, de van, hogy vágtából képes megállni legelni. Bolond egy ló és még rossz is a tetejében, mint egy gyerek. Izeg-mozog és egy helyben maradni nem tud. Ha nem simogatom elégszer, akkor képes fellökni. "Gazdi, mégis hogy képzeled, hogy miközben a patámat szeded nem simogatsz? Ez felháborító!" Szóval nehéz, de nem panaszkodom, körülbelül egy gyerek szintjén van, aki mindig mindent csinálna egyszerre. Mégis, amikor szomorú vagyok, mert nem úgy alakul az életem, ahogyan azt tervezem, tudom ő mindig ott van. Hozzám bújik, fejét a vállamra teszi én pedig megölelem. Ezek a percek óráknak tűnnek és néha jobb lenne, ha véget se érne. Mert olyan szürke a mai világ és olyan gyors. Alig lehet vele felvenni a lépést és ha lemaradsz, mindenki csak kinevet. De ő nem. Ő csak törődésre, odaadásra vágyik, szeretetre, hogy ő is adhasson. Megtanított arra, hogy bírjam a sarat, akkor is amikor dobálják, akkor is ha én csücsülök benne. Motivál, előre visz, de közben mégse kér mást, csak menjek ki hozzá télben, fagyban, hóban, esőben, viharban. Na meg egy-két jutalom falatot, ami neki mindig ki jár. Nem vagyok egyedül, mert itt van velem. Ajándék minden vele töltött perc. Figyeli miközben dolgozom körülötte, arra várva mikor megyek oda. Ha véletlen máshol akad tenni való megbolondul. Amikor már esti etetés van és látja, hogy a boksz-tól jövök ki nyerít, mert tudja, hogy finomság várja odabenn és megyünk befelé, miután tisztába raktam. Hálás, látom rajta, minden rezdülése egy apró kis jel, amit ha észre veszünk, olvashatunk belőle. Mindent egybe véve Soma életem egyik legszebb ajándéka és büszke vagyok arra, hogy a családunk oszlopos tagja lett. Édesapám, kinek komor tekintete van, még ő is imádja simogatni, becézgetni, pedig tőle ez nagy dolog. Hogy mekkora ez a család? Nyolc papagáj mellé társul két édes kutya meg egy macska. Minden van, mint a jó boltba, de Soma, ő más. Egyéniség. Csak a többiek ezt meg ne tudják. Bizalmat sugall, erőt és szépséget egyszerre. Emlékszem, mikor először láttam és ültem is rajta. Pont nem ő volt az a fajta a ló amilyet szerettem volna. Le is estem róla már az első ugrás próbáknál. Na meg a szín, a szürke.. Ott akkor még hagytam is annyiban, annyit mondva a tulajnak, hogy ha nem lesz más, jelentkezem. Tehát nem haraggal váltunk el. Végül még három ló követte őt a sorban, amit el is mentünk megnézni. Itt jön az a rész, hogy a sorsot kijátszani nem lehet. Mindhárom közül egyik se volt jó, sérülés vagy magas ár miatt. Megjegyzem, itt eltelt vagy két hónap velük. Végül csak vissza evett a fene Soma portájára és akkor megtörtént az az első igazi, hamisítatlan pillantás és utána már a munka és könnyen ment. Érdekes, hogy mindennek az ellentettje volt, amit elképzeltem, de mégis ő lett az igazi. Miután eldöntöttem, lefoglaltuk és viszonylag sokat kellett várnom arra a percre, hogy itthon legyen. Összesen majdnem három hónapot. Addig fel jártam hozzá Sóskútra minden héten és egyre jobban kezdtem megkedvelni. Utána pedig haza hoztuk ide Szolnokra végérvényesen. Mindent egybe fogva. Soma a tizenegyedik ló volt, aki végül a befutó lett. Egy év leforgása alatt. Ide nem számítva azokat amikre nem ültem fel. Soma életem meghatározó része és ezért örök hálám fogja őt végigkísérni addig ameddig lehet. Mert ő nem igényel sokat, nem kell neki autó ami a szalonból gurult ki éppen, nem kell neki ház se pénz, de még drága ruha sem. Az neki mindegy. Ezeket az emberekről nehéz elmondani, sőt nagyon kevesen vagyunk így. Kevesen szeretnek minket feltétlenül, igazi szeretettel. Neki elég, ha ott vagyunk, vagyok neki, mert ezek teszik széppé az egészet. Miatta vagyok én is talán különleges és eltökélt. Ha négy patája ütemét a betonon hallgatom topogni, nekem az maga a nyugalom és egyfajta zene. Megtanít élni, megtanít nyerni,veszíteni és így leszünk mi mindig igazi örök barátok.

Képek: Rigó Fanni